Túrázni mentem header, Facebook ikon Túrázni mentem header, Youtube ikon Túrázni mentem header, Instagram ikon

Beteges elfogadás

Gyerekkoromban oly sokat voltam beteg, aminek – azt hiszem – egyenes következménye lett, hogy olyan bika immunrendszert építettem fel magamnak, amiben sziklaszilárd hitem lehet. Nem véletlenül. A legtöbb esetben, amikor mások benyelnek valami betegséget, rólam simán lepattan, ha mégis elkapom, 2-3 nap és integetünk egymásnak, anélkül, hogy bármilyen mesterséges segítséget kellene igénybe vennem.

30 éve nem voltam kórházban, ugyanennyi idő alatt egyszer sem hánytam, az elmúlt 15 évben kétszer volt kisebb lázam, az influenza pedig csak messziről mert köszönni nekem. Egyszerűen – mint, ahogy a legtöbb férfi – sérthetetlennek érzem magam. Vagyis éreztem.

Azzal kezdődött, hogy a kislányom elkapott valamit, amitől felpattant a láza 39 fok fölé, engedtük dolgozni a kis szervezetét, de aztán bele kellett szólni, végül pedig – a biztonság kedvéért – ügyelet lett a vége. Torokgyulladás. 3 nap alatt kiheverte, enyhe utóhatások persze vannak még. Eközben a feleségem kapta el, rajta más tünetek jöttek ki, de lévén, hogy várandós, nehezített pálya, mivel semmit nem vehet be, ami bármit is hivatott javítani a nehézségeken, akár átmenetileg is. Ilyen környezetben 1 hétig sem volt semmi bajom.

Szerdán aztán elkezdtem valamit érezni a torkomban. Rögtön elkezdtem Aspirint tolni, hogy elejét vegyem, mondván a Pálos 70-re, de főleg a MATT-ra rendben kell lennem. Előbbit már csütörtökön elengedtem. Torokfájás és orrfolyás ment egész hétvégén, amikor is vasárnap már a javulás jelei mutatkoztak. Így le is álltam a gyógyszeres beavatkozásról.

Hétfőn hajnalban aztán bekeményített a kis rohadék és a létező összes fronton támadott. Hasgörcsre ébredtem, aminek először nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget, volt már ilyen. A wc-n ülve komoly szédülés jött rám, éreztem, hogy közel az ájulás. A dolgom végeztével éppen csak eljutottam az ágyig, de nem segített. Fejfájás, orrfolyás, torokfájás, láz, hidegrázás, zihálás, izületfájdalom. Ösztönösen próbáltam hosszasan lélegezni. Forgott velem a szoba. Próbáltam ódázni, de tudtam, hogy csak akkor fogok némileg javulni, ha engedem távozni az összes távozni valót, ahol csak tudom. A gond az volt, hogy nem voltam biztos benne, hogy egyáltalán eljutok-e a wc-ig a szédülés miatt. Már azon gondolkoztam, hogy munkára bírom a gyerek pelenkáit és fekve oldom meg. Végül összeszedtem magam és kimentem. A wc-n aztán úgy “forgolódtam”, mint általános iskolában a tűz, víz levegő játék alkalmával, amit a padsorok között játszottunk. Annyi volt a különbség, hogy annak nem volt igazán tétje, itt viszont, nos, ebbe már nem mennék bele. Nem voltak egyszerűek ezek az órák. A szünetekben a fürdőben kerültem vízszintes helyzetbe, az egyik törülköző volt a párna, a másik meg a takaró. Próbáltam aludni egy keveset. Nem ment. Próbáltam pozitív dolgokra gondolni. Nehezen ment. Minden erő elszállt belőlem. És mint “legfontosabb”, a MATT is elúszott, ami pluszban felhúzott. Alig vártam a reggelt. Az állapotom hullámzott, a kicsi jobblétek után erős visszaesések jöttek. A lázam is elindult felfelé. 38.9.

Ilyen lázam legutóbb 2003-ban, a seregben volt és azt akkor lábon hordtam ki. Igaz, nem – teljesen – önszántamból. Ugyanis szerettem volna lemenni vele a gyengélkedőre, de a főtörzs közölte, aki így tesz az alapkiképzés alatt, az lesheti a következő 2 hónapban az eltávját. Hát visszaléptem inkább a sorba, összeszorítottam a fogamat és kimentem a terepre, szakadó hóesésben, egy hulladék felszerelésben. Erről bővebben talán majd egyszer, egy másik blogon.

Ennyire gyengének és kiszolgáltatottnak még sosem éreztem magam. Anna sem volt top-on, de eléggé meglepte, hogy beszélni is nehezemre esik, ahogy megmozdulni is. Aztán a szervezetem összekapta magát és önerőből leverte ezt a kis genyót, ami megtalált magának. Talán a nulladik ponton is hagynom kellett volna neki, hogy tegye a dolgát. Már sokkal jobban vagyok, de a jótól még messze.

Sokszor gondolkoztam már rajta, hogy az emberi szervezet milyen rugalmas és ellenálló, ugyanakkor mennyire védtelen és törékeny is egyben. Egy pillanat alatt vert le egy alap betegség egy ereje teljében lévő embert. Persze, hogy közben azon agyaltam, ez hogyan hat ki a mukámra a hobbimra és a családomra. Most úgy látom, hogy akár még össze is jöhetne a péntek esti rajtom, de nem lehetek önző, és gondolnom kell azokra, akikre esetleg ezt a nyavalyát rászabadíthatom, csak azért, mert nem tudok elfogadni dolgokat. Ez nekem egy komoly kihívás, talán ezért is gyakoroltatja velem az élet mostanában zsinórban.

Egyke gyerekként nem voltam követelező, szinte soha nem kértem semmit. Amit kaptam, annak – a magam módján – örültem. Viszont ha már megkaptam azt a valamit, az már az enyém volt és senki másé. Vagy ha megígértek nekem valamit, azt biztosan behajtottam. Ez égett belém, és ezt kigyomlálni, nem lesz egyszerű…

Kategóriák: