Túraútvonal
Terepszemle
Augusztus végén Írott-kő kilátójánál valami véget ért. Egy hónapot kivettem magamnak, dolgoznom kellett, illetve ezúttal inkább az edzésre helyeztem a hangsúlyt. Szeptember utolsó hétvégéjére terveztem egy komolyabb, felkészítő túrát, aminek célja az volt, hogy a Piros 85 – számomra nem ismert – szakaszait bejárom. Azon a héten, hétfőn lebetegedtem és péntekig – tőlem szokatlan módon – nem is javult az állapotom. Kénytelen voltam egy héttel elcsúsztatni a dolgot. Ez már önmagában is elég, hogy felhúzzam rajta magam. Nagyon nehezen viselem, ha valami nem a terveim szerint alakul.
2019. 10. 04. Egy új éra kezdődött. Elérkezett a következő hétvége. Terveim szerint a táv nagyjából 60 kimi és 2000m szint volt, Hűvösvölgytől egészen Pilisvörösvárig, ahol rátért a pirosra és azon egészen Budaörsig tartott az út. 5:45-kor már az Apáthy-szikláról szemléltem a csillagos égboltot, mivel ekkor még teljesen sötét volt. Bár még csak október első hétvégéjén tartottunk, a szélvédett helyeken deres volt minden. Téli felszerelésben vágtam neki az útnak, de sejtettem, hogy hamar át kell majd vedlenem, mert olyan 15-16 fokot jósoltak és szikrázó napsütést. Az út ismerős volt már korábbról, egészen Vörösvárig, azonban a sötéttel továbbra is hadilábon állok. Van benne valami borzongató, ahogyan a sötét erdőben egyedül vagy és hallod a neszeket, látod a retinákról visszaverődő fényeket. Még jól emlékszem az első ilyen élményemre. Azért azt biztosan állíthatom, meg lehet szokni ezt is, mint mindent. Éppen ezért muszáj treníroznom magam, hiszen a Piros 85-ön jócskán kijut majd ezekből. Egy másik fronton is kipróbáltam egy újítást, mégpedig az ISO-mat cseréltem le természetes összetevőkre: kókuszvíz, lime, méz és só egyvelegére. Nem nevezném finomnak, de ha beválik, áttérek rá.
A völgybe érve, Solymár határában hirtelen leesett a hőmérséklet, alig 1-2 fok lehetett, de lusta voltam visszaöltözni, úgy voltam vele, 1 órán belül emelkedik majd annyit, hogy ne legyen gond. Az átlagsebességem karcolta alulról az 5 km/órát. Bizakodó voltam, hiszen a teljes távra is ugyanez a sebesség volt a célom. Ekkor jött az a jel, amitől egész héten tartottam.
A bakancsom legutóbb az OKT 13. szakaszán, az emlékezetes legkeményebb túrámon volt velem, még május elején. Reméltem, hogy 4 hónap alatt nem szokik el tőle annyira a lábam, hogy elkezdje törni. Éreztem, hogy baj van. Belém vágott az érzés, hogy nem fogok tudni még közel 50 kimit teljesíteni ilyen lábbal. Hát elővettem az egyik régi módszerem, nem vettem róla tudomást. Így kezdtem támadni a Zsíros-hegyet. Amikor Nagykovácsi határához értem, a helyzet némileg javult. Gyönyörű idő kezdett kibontakozni, az ősz is megmutatta magát az erdőben. Szín kavalkád volt, kék éggel a háttérben. Mesés.
Meghallgattam az egyik kedvenc zenémet, felszívtam magam, és rákapcsoltam. Még 29 kimi volt Budaörsig. Teljes erővel mentem neki a Nagy-szénásra vezető 5,5 km hosszú emelkedőnek, ami azért trükkös, mert egyre meredekebb, ahogy haladsz előre. Többször is megállásra kényszerített, ami nagyon nem jó előjel. Nem szoktam megállni, pihenni az emelkedőkön, csak abban az esetben, amikor elkezdek fogyni. Megváltás volt felérni, főleg, mert ismét elkezdett fájni a lábam, jobban mint eddig bármikor. Érdekesség, hogy ilyen rövid távon is 5 alkalommal kereszteztem a Kéket, már most nosztalgikus érzés volt. Amennyire meredeken vitt fel, olyan meredeken vitt le az út – ismét – Nagykovácsiba. A templom melletti padra ültem le és mérlegeltem. Felhívtam Annát, hogy tudassam vele, olyan dologra készülök, amire eddig nem volt példa. Fel kell adnom egy túrát.