Szelek szárnyán
A fanatizmus nem ismer határt. Nyár továbbra sincs, pedig lassan vége a júniusnak. Túrázás szempontjából ez még jól is jön, azonban egyfolytában esett az eső, vagy tombolt a szél az elmúlt időszakban. Éjjel is vihar volt, így felkészültem, hogy a túra napja tartogathat majd meglepetéseket. Kihívás elfogadva. Erre az etapra útitársat is kaptam, Dorina személyében. Találkoztunk a pályaudvaron és elindultunk a startvonalhoz, ami ezúttal Szárliget volt.
A településhez közeledve, a vonat ablakából már látszódott az első kilátópont, amihez majd felmászunk. Ez nem volt más, mint a Zuppa-tető. A kéken indultunk neki, majd egy jelöletlen kaptató vitt fel a tetejére. Bemelegítésnek pont jó volt. Odafent erős szél, és még annál is erősebb nyitás fogadott. A hegy legteteje kopár, így délnyugati irányban minden látszódott, ami látszódhatott. Felhők robogtak nagy sebességgel, a legkülönbözőbb színekben és magassági szinteken. Egyszerre volt fenyegető és fenséges látvány.
Mindketten kissé alulöltöztünk, amit a következő bélyegzőhelyen, egy falubeli szóvá is tett. Mozogni mentünk, nem napozni. Innen finoman emelkedni kezdett, és közben azon kaptuk magunkat, hogy már fel is értünk Körtvélyes csúcsához, a geodéziai toronyhoz. Nem kedvelem különösebben az efféle kilátókat, de ha már külön letértünk oda, fel kellett menni. A belsejében vak sötét volt, így felcsaptuk a fejlámpákat és felmásztunk hat emelet magasságba, a szétrohadás határán lévő létrákon. Ahogy kidugtam a fejem a legtetején, nyakon vágott a szél és hirtelen el is bizonytalanodtam, hogy kimenjek-e, aztán csak rászántam magam. A korlátok is erősen rozsdásodtak, és az egész tető nem lehetett szélesebb 3 méternél. Szégyen vagy sem, én lekuporodtam a közepén és onnan néztem csak körbe. Hiába volt körpanoráma, nagyon párás és felhős volt a táj, így nem láttunk igazán messzire. Azért a Gerecse sziluettje csak felsejlett még innen is.
Elkezdtünk lefelé csorogni Vértessomló felé, közben fel tudtuk magunkat frissíteni egy forrásnál, és az út hol erdőben, hol csalánosban, hol terepjárós úton vitt. A következő bélyegzés a falu határában egy birsalmafa mellett volt esedékes. Közben kakukkfű illatára lettünk figyelmesek. Eddig fogalmam sem volt, hogyan néz ki – csak az tudtam, hogy jó kis fűszer – most már tudom. A faluból kiérve elhanyagolt termőföldek között haladtunk egy jó darabig, körben pedig az előttünk és mögöttünk álló hegyek magasodtak. Aztán egy műút jelezte, hogy hamarosan Oroszlányba érünk.
Benyomtuk itt is a bélyeget és megálltunk egy kis pihenőre. Kávé, kóla, péksütemény. Ezen felül túl sok pozitívumot nem tudnék erről a részről mondani, a helyszínen ücsörögve pedig semennyit sem. Szóval szedtük a sátorfánkat és mentünk is tovább, de nagyon nehezen akart véget érni. Amikor végre kiértünk a határába, ismét változott a táj, és megkaptuk a panorámát is. Ezután homokos lett a talaj, érintettünk több bányatavat is, és hol vörösfenyők között, hol cserjésben lépdeltünk, közben pedig elkezdett szemerkélni az eső is. Valahogy mégis különleges hangulatú hely volt, bár kissé elhagyatottnak tűnt.
Szigorodni kezdtek a körülmények, és a feltámadó szél miatt hajlongtak a fák, a lombkoronájuk ugyanakkor annyira összezárt, hogy már-már félhomályban gyűrtük az utat. Következett a Pusztavám mellett lévő erdei tábor, ami előtt belebotlottunk egy csapat gyerkőcbe, akik vélhetően osztálykiránduláson lehettek. Az erdő közepén, egy hangulatos – gyermekkori emlékeket felidéző – épületkomplexum. Az asztalok már megterítve, az ágyak bevetve, a játékok készenlétben.
Én egy ideje már holtponton voltam, és a következő emelkedő tudott csak kirángatni belőle. Szóval ritmust váltottunk és elkezdtük ledolgozni a maradék 6-8 kimit. Mór határában elkezdett ritkulni az erdő, a nap is előbújt, és méltó zárásként megkaptuk a nyitáshoz hasonló színvonalú látképet. Én még a Kőris-hegyet is látni véltem. Az meg már nagyon közel van a végponthoz.
Útközben rengeteget beszélgettünk, így bizonyos szakaszokról – a témák mellett – csak az ütemes menetelés maradt meg. Aznap minden kívánságunk teljesült, még az is lehet, hogy vennünk kellene egy szelvényt. Így most a Gerecse után a Vértesnek is búcsút intek és jön a legizgalmasabb falat, a Bakony és vele minden…
