A Börzsöny alázatra tanít
Talán mondanom sem kell, hogy mennyire felpörgetett a tervezés az év hátralévő részére, így hát alig vártam, hogy péntek legyen, és átemeljem a tervemet a gyakorlatba. Csütörtök délután úgy éreztem, minden összeállt a fejemben ahhoz, hogy könnyedén vehessem az első akadályomat. A mindössze 3 óra alvás és az ébredést követő fejfájás ráébresztett, hogy ez sok minden lesz, csak könnyed nem. Csatlakozott hozzám két harcedzett túrázó, Bálint és Menya, valamint egy vendégszereplő is, aki nem más, mint Páfrány, a terelőkutya.
Pirkadatkor oda is léptünk neki. A hegymenet a Kisinóci-rét útjelző táblájától a csúcskőig tartott. Titkon abban reménykedtem, hogy beviszem 1 óra alá a szintidőt. Nos, nem rajtunk múlt. Már az első perc után kapkodtuk a levegőt, de semmi sem számított, brutálisan mentünk felfelé. Az útviszonyok nagyjából rendben voltak. Közben a nap is bejelentkezett, menet közben fogadtuk be a látványt. Az egyetlen pihenősebb rész 3 kimi után jön, de ezen a szakaszon pont annyi sár volt, hogy ne tudjak maximális tempót hozni. Bosszantott, mert itt már tudtam, hogy ezen ment el a tervezett bravúr. A maradék 100 méter szinten ismét javultak a körülmények, de hiába mentem ekkor már őrültként, 1:01 lett az új rekordom, ami azt jelenti, hogy 5,3km/órával mentem fel az Inóci-vágáson. Fantasztikus idő, de verhető. Azért elégedett voltam. Végre le tudtam higgadni és levegőt is kaptam. Irány Csóványos.
Szikrázóan napos, majdhogynem nyárias idő volt már 8:00 körül is, le is vedlettünk rövid ujjú pólóra. Ezen a szakaszon nem toltuk annyira, így 1:50 alatt értünk fel a legtetejére. A kilátóba, ahol az elmúlt 2 évben 4 alkalommal jártam, de mindig köd volt, így most végre felmentem. Megérte. Körpanoráma a javából, habár volt pára bőven, így is mesésen szép volt.
A piros négyzeten mentünk le Királyházára és feldobtam a srácoknak, hogy fussunk bele, de végül elengedtük. Az ereszkedés először igen meredeken, majd szelídebben, de kitartóan folytatódott. Amint dózer útra értünk, azonnal visszakaptuk a sarat is. Az egyik lépésemnél úgy megfogta a talaj a lábamat, hogy ki is léptem a cipőmből, és ezzel a lendülettel komolyan begörcsölt a jobb vádlim. Ritkán fordul elő velem ilyesmi. Ezen a ponton már éreztem, hogy az 5km/órás tervezett tempómat buktam. Rendeztem soraimat, de lépni is nehezemre esett.
Királyháza után először aszfaltos, majd hengerelt út vitt sunyin felfelé, végül a Kámort észak felől közelítettük meg, és ekkor elkezdett megrágni a hegy. Ez az előjele annak, hogy kezdek fogyni. A táv fele még hátra volt, igaz elhanyagolható szinttel. Holtpontra kerültem, még a 4,5 km/óra körüli tempó is nehezemre esett, főleg, hogy igen monoton 10 kimi következett egy terepjárós úton. Nehezen lendültem át rajta. Talán át sem lendültem igazán. Megváltás volt felmászni a királyréti kilátóra, a panoráma odafentről ugyanakkor fenséges.
A maradék 4 kimin már csak vánszorogtam, azt hittem sose érünk vissza a kocsikhoz. Aztán 1 óra menetelés után, ami valójában nem volt több 25 percnél, rápillantottam az appomra és jelezte, hogy 1,8 kimi van hátra. Lehúztam a rolót és rákapcsoltam. A maradék távon 6km/óra körüli tempót préseltem ki magamból, kellemetlenül saras úton, többszöri átkeléssel a megáradt patakokon. Megpillantottam a kisinóci turistaházat. A nap különdíjasa egyértelműen Páfrány, hiszen egyedül rajta nem látszódott a fáradság szikrányi jele sem.
Végeredményben 4,5km/óra lett az átlagom, 43 kimi és 2300m szint megtétele után. Mondhatnám azt, hogy keveset aludtam, hogy induláskor hasogatott a fejem, hogy nem volt ideális a terep, hogy túltoltam a hegymenetet, hogy ezúttal alábecsültem kissé a Börzsönyt, hogy begörcsölt a vádlim, ami végigkísérte a táv 2/3-át, de kár szépíteni. A hegy ezen a napon megrágott és kiköpött. A hegymenetemre büszke vagyok, de ami utána jött az egy kínszenvedés volt számomra. Csak árnyéka voltam önmagamnak. Már az első erőpróbán – ami igazából csak egy felkészítő menet volt – bejött az egyik félelmem. Gondban lehetek, ha adott túranapon nem tudom magam csúcsra járatni. Az a bibi, hogy induláskor azt éreztem, megfelelő állapotban vagyok. Jó lecke volt, és ezek után több alázattal, de még elszántabban megyek neki a következő menetnek, mert számomra nincs másik út, ezt jelöltem ki…
