Nagyon hamar megszerettem a matematikát, és különösen szeretek fejben számolni. Ez alól az átlagszámítás sem jelent kivételt. Általánosban, amikor saját családról ábrándoztam, mindig feldobott az a gondolat, hogy a család átlagéletkora folyamatosan javítható az idő előrehaladásának ellenére is. Törekedtem arra, hogy a feleségem fiatalabb legyen majd nálam, persze ez nem volt azért kizáró kritérium a keresésnél, de csak bejött. Az igazi átlag javulást azonban a Kék gyermek születése hozta el, másfél évvel ezelőtt.
Az átlag egészen biztosan furán néz rám, ha azt mondom, elmegyek egy laza 50-esre a Gerecsébe gyorstúrázni, ahol átlagot hajszolok, ahol esélyes, hogy megsülök, vagy elázok, akár mindhárom egyben. Nos, én csak teszem a dolgom, amire születtem.
Szokatlan délben indulni, kettőt lépek és folyik rólam a víz, holott „lehűlt” az idő 30 C fok köré. Tatabánya nyüzsög én pedig csendben, magányosan lépkedek. Az útvonal 95%-át ismerem. A város határában elhatározom, hogy ezúttal a lehető legkevesebb energiavesztéssel járó és a lehető leggyorsabb tempóra rendezkedek be. Pihenő nélkül. Ez alól kivételt csak a szükségletek képeznek. No meg persze a videózás.
Kevés az árnyék, alig várom az erdőt. A vaskapu felé veszem az irányt, ami 6 kilométeren keresztül visz fel a tetejére, sunyin a völgyben. Lassúnak érzem magam, aztán ránézek az órámra. 5,9 km/óra a sebességem. Nem igazán értem, tényleg nem siettem. Sík terep következik, hengerelt úton, így marad a tempóm és bevágom a második reggelimet is, menet közben.
Ismerős a terep, idén már harmadszor járok erre. Szent-Péter rotunda, Baji vadászház és az Öreg-Kovács oldala. Mezőre kerülök, éppen méhek porozzák a virágokat. Para. Nyüzsögnek körülöttem százszámra, kerülni macerás lenne a cserjésben. Mihamarabb át akarok jutni rajta. Műút. Előttem Gorba-tető. A kilátóponthoz érek, ami egy természetes tisztásról nyílik, előtérben Tardos község, háttérben a Gerecse tömbje. Még hátrébb a Pilis. Mesés látvány. Máris harmadtáv.
Letérek az útról a Mária kegyhely kedvéért, aztán leereszkedem Tardosra. Még mindig tetszik. Remek a fekvése. Gyors frissités egy kútnál és tűzök is tovább, mert a nap is tűz, elég rendesen. OKT.
Ismeretlen a szakasz, pedig jó a memóriám, biztosan az ellentétes irány az oka. Végre egy kis technikás rész jön a Mária kőfülke közelében. Máris jelzésváltás és következik a KDP egyik legjobb része ezen a szakaszon. A kedvenc fasorom. Jobbra a Gerecse meredek fala, balra pedig panoráma. Király-kútnál iskolások sátraznak. Én csak robogok tovább. Héreg. Féltávon túl.
Végre egy rövid, combos kaptató a zöld sávon, aztán újra OKT, egy meglehetősen unalmas, egyhangú szakaszon. Rengeteg aprólégy köröz a fejem körül. Szó szerint kergetnek, ha akarnék sem tudnék megállni, pihenni. A nyílt, napos vagy szeles szakaszokon levegőhöz jutok, habár az erdő nem nyújt felfrissülést, hiába van 18:00 óra már. Nyomott a levegő.
Baljósan sötétedik az ég alja. Ránézek a radarra és nem hiszek a szememnek. Magyarország méretű vihar borítja be az országot, heves villámtevékenység kíséretében. Körülbelül a Balaton Kecskemét tengelynél tart és észak felé mozog. Odalépek.
Több helyen lehetne rövidíteni a Turulig, mert bizony helyenként értelmetlenül tekereg a nyomvonal, de én maradok és becsülettel végignyomon. Sötétedik. Határozottan. Úgy terveztem, hogy a végén lámpázok, de ilyen tempóra magam sem számítottam. Kiérek a műútra, ami felvisz a madárkához. A fák között még pislákol a nap. Naplemente, fentről, kihagyhatatlan. Még erősebb tempóra kapcsolok.
Már a horizonton van, mikor odaérek, sokan vannak fent, igaz valószínűleg csak én voltam olyan „okos”, hogy emiatt megkerültem a Gerecsét. Mindent visz a pillanat, ami tényleg csak egy hosszú pillanat, mert nem akarom, hogy kihűljenek az izmaim. A lépcsősor így sem esik jól már a térdemnek, de sikeresen leérek a kocsihoz. 8 óra 50 perc alatt.
Ha nem is szó szerint, de végül valóban szarrá égtem. Ronggyá csak azért nem áztam, mert késett a vihar, de az egyéni rekord nem maradt el. Soha ilyen gyorsan nem mentem még végig 50 kimin. Habár ez nem volt valós cél, csak ábránd. Útközben mindig volt valami körülmény, ami nem „hagyott” pihenni.
Kellemesen tölt el a tudat, hogy még – közel 40 évesen is – képes vagyok rá, hogy az átlagaimon tovább javítsak, méghozzá egészen könnyedén. Emlékezetes túra lett a Gerecse 50, de nem az útvonal, sokkal inkább maga az átlag miatt, mert hamarosan ismét jelentősen javulni fog…
