Téli mesevilág
Nosztalgikus hangulatba kerültem pár napja, amikor megláttam az előrejelzésekben a hidegbetörést, ami mellé némi hó is társult. Jól emlékszem rá, hogy gyerekkoromban milyen megszállottan vártam arra, hogy „rendes” hó essen, ha már belekezd. Csakis porhó – némi széllel keverve – ami nem csöpög, nem csurog, mindenhol megmarad. Ebben bíztam most is.
Egy hete ki is néztem magamnak a hétfői napot. Így történt, hogy imádott hegyem ezúttal olyan volt, mint egy fagyasztóláda. Az év egyik leghidegebb napján végre magamra ölthettem a teljes téli arzenálomat. Kellett is. 6:40 körül 980 méteres magasságban, a Péter hegyese kilátójában állva, a hőérzetem közelített a -20 C fokhoz. Az OKT teljesítése során álltam itt utoljára, és azon nyomban a kedvenc kilátóm lett. Akkor észak felé pillantottam meg a Magas-Tátrát, most pedig dél felé tekintve a napfelkeltére vártam, mely a Kékes csúcsa mögül érkezett. Ezek a pillanatok beégnek a retinámba.
Azért a kábulatomból gyorsan visszarántott, ha levettem valami miatt a kesztyűmet és nem vettem vissza 2 percen belül. Mindennek ellenére sem fáztam, holott a kilátó aljánál parkoltam le, és egyáltalán nem voltam bemelegedve. Miután kiélveztem ezt a nem mindennapi látványt, úgy gondoltam ideje egy kicsit közelebbről is megnézni a kristályként csillogó havat, így ritmikus hótaposásba kezdtem.
Lehetetlen volt tempót menni, nem is a göröngyösre fagyott talajon összegyűlt hóréteg miatt, hanem mert egyfolytában videóztam, fotóztam. Parádsasvár ködbe burkolózva fogadott, aztán 800 méter fölött ismét a nap volt az úr. Galya-tetőre visszaérve újra ereszkedni kezdtem, ezúttal a hegy északi oldalán.
Amint az árnyékos részre kerültem, iszonyatos hideg és kétszer akkora hó volt, hiába mutatott ekkor 11:00-et az órám. Igen meredek ereszkedés után Mátraalmásra érve rögtön eszembe jutott az Öreg néne őzikéje, amit mostanában már fejből mesélek a lelkes kis hallgatóságnak. Következett a csúcstámadás, ami miatt aznap odamentem. Galyavár.
Nagyon technikás volt ilyen terepen felmenni. Alig 1,5 kimi alatt majdnem 300 méter szint. Volt benne valami borzongató, ahogy a ködben, hóban és kemény mínuszokban egyedül csak én vagyok ott és a hegy. Szemtől szemben. Roppantul élveztem.
