A hangulatos Szarvaskőn szállunk ki a kocsiból. Mind a négyen átvedlünk, kívül-belül és nyomban kelet felé indulunk. Az óramutató járásával ellentétes irányban fűzzük fel ezt a nem mindennapi kört.
Harmatos a reggel, amivel a Les-réten szembesülünk először. Hamar csuromvizesek leszünk a fűben meneteléstől. Erdészeti utak és ösvények váltogatják egymást jó darabig, komoly szintemelkedés nélkül. Régi vasútvonal nyomait követjük, közben egy-két vízátfolyáson gázolunk át, nehogy megszáradjon idő előtt a cipő.
Észak felé fordulunk a zöld sávon, és kisvártatva feltűnik a Bükk-fensík déli pereme, és a sziklák. Oda tartunk, nagyjából 950 méteres magasságba. A gerincút még mindig cicázik velünk és 560 méterről még beejt 420 méterre mielőtt feltolna rá.
Imó-kő felé vesszük az irányt, a terep leszűkül egy nyomtávosra és egyre keményebben emelkedik, hol sűrű aljnövényzetben, hol kövek között. Még mindig kellemesen hűs az idő. Már csak olyan 600 méterre van a teteje, csakhogy 200 méter szintet is le kell küzdeni, jelöletlen ösvényen. Ezeket a srácokat nem kell félteni, imádják a kihívásokat. Nekiveselkedünk, én megyek leghátul. Bokrokon keresztülvágva, kidőlt farönkökön egyensúlyozva, sziklafalak tövében kaptatunk, mintha egy létrára másznánk. Combos, de mi csak megyünk, már látjuk az ég alját a fák levelei között.
Ismerős a táj korábbról. Sűrű tölgyesben nyomulunk tovább, és hirtelen kiérünk a szirthez. Három-kő. A párás idő ellenére még a Mátra sziluettje is feltűnik. Fantasztikus az itteni panoráma. Lepihenünk egy fa alá és górcső alá vesszük a következő csúcsot. Ez a Tar-kő. Ugyanaz a panoráma, csak még magasabbról.
Most én állok az élre, mert ez nekem hazai pálya, OKT vonalvezetés. Hullámvasútra ülünk, és nem spórolunk a lendülettel. A Vörös-kő bércnél megnézem a kavicsos talajt közelebbről, kezemben a kamerával. Mindketten megússzuk egy-egy karcolással. A Cserepes-kői barlang szikláit imádom, átrepülünk rajta. Pes-kő kapu, majd Őr-kő, amit egyhangúlag leszavazunk, így alatta húzunk el. Irány Bél-kő.
Holdbéli tájhoz hasonlít, alul pedig ott terül el Bélapátfalva. Innen visszaszelídül a terep, szinte végig dózerútra kerülünk, lassú ejtéssel. Már fogyóban a vízkészletünk, amikor odaérünk az életmentő Gilitka-forráshoz. A kápolnában esküvőhöz készülődnek, mi pedig célba vesszük Szarvaskőt. Közel egy órás menetelés után a hegyoldal kinyílik, és megkapjuk a zárópanorámát, Szarvaskőre. Nehéz elszakadni. Lecsorgunk a zászlóhoz is.
Hajszálpontosan 10 óra alatt értünk körbe ezen a maratoni távon. Holott nem kapkodtunk nagyon. Azt gondolom bármelyikünk bármikor ismételne, hiszen ez a Bükk, megunhatatlan a szépsége…
