Majdnem négy éve voltam legutóbb MATT-on, akkor még egy másik csapat színeiben. Tavaly ősszel hirtelen lebetegedtem a rajt előtt két nappal, így nem tudtunk indulni, most viszont végre összeállt minden és megalakultunk. Mi vagyunk a Hörcsögformák. Bálint, Gazsi és én.
Gyorslábú, hegyi fajta a miénk, de aludni is legalább annyira szeret, mint bumlizni, így hát a péntek 17:00-ás rajt helyett csak szombat 4:30 körül értünk le a Szalamandra kempingben lévő bázisra és még jó 40 percbe tellett, mire a menetlevelet értelmezni tudtuk – vagyis próbáltuk – ami nehézségekbe ütközött, lévén, hogy a mi térképeink régebbi kiadásúak. Szerencsénkre a Börzsönyt azért ismerjük, így a legtöbb felkeresendő helyszínt be tudtuk lőni. A vaskosabb pontokat akartuk levadászni, amikért persze meg kell dolgozni. Összességében nem feltétlenül ez a nyerő taktika. De mi ezúttal játszani jöttünk, nem győzni.
Már erősen pirkad, amikor végre elindulunk Kemencéről. Máris rövidítünk, én pedig azt javaslom, hogy keljünk át a Kemence-patakon. Bálint megy elöl és rutinosan, oly könnyedén szökken át a lépőköveken keresztül a túlpartra, hogy magától értetődő, ez neked is megy. Hát nem. Az egyik kő pont annyira síkos, hogy azzal a lendülettel belecsúszunk Gazsival a patakba. Frissítő érzés már az első 100 méter után. Ezen csak röhögni lehet, így is teszünk.
Nem kell sokat kapaszkodnunk, és a fák között megbújó kopjafát könnyedén megtaláljuk. Bevágjuk közben a reggelit is. A piros négyzeten ereszkedünk Csarna-völgy felé, és közben az ösvény mentén kis panoráma ablakokon keresztül kapunk kilátást Godóvárra. A nap is ébredezik. A feketevölgyi vasútállomásnál párnafákat kell számolni, ami – mint kiderült – nem is olyan egyszerű.
A következő feladat az, hogy a Godóvár táblán megszámoljuk a pöttyöket, tehát rálépünk a Sas útra. Nagyon combos kaptató, és féltáv körül eszmélünk rá, hogy bizony a tábla nem feltétlenül lesz a zöld jelzésen, ami nem is érinti a csúcsot, a korábbi elterelés miatt. Viszont maga a csúcs fészkelőhely és fokozottan védett terület, így oda nem mehetünk. Aztán látunk egy táblát, aminek köze nincs Godóvárhoz, de van rajta három pötty, hát beírjuk azt. A Godó-szikla látványa pazar, a nyugati vonulatok felé kapunk panorámát, elidőzünk.
Innen már finomabban emelkedik és sűrű erdőben kanyargunk, az aljnövényzetet megvilágítja a nap, gyönyörű színek vannak. Magosfát könnyedén elérjük, és teljesítünk egy újabb feladatot. Az egyik kőrakáson elrejtve figyel egy felfestés. Pipa.
Csóványoson szokás szerint fúj a szél, és hiába jeleztek előre 27-28 C fokot aznapra, továbbra sincs melegünk, a mászás ellenére sem. A következő feladat a kilátó lépcsőinek megszámlálása, még jó, hogy nem emlékezetből írjuk be a számot, mert kicsit kevesebb az. Több résztvevővel is találkozunk, akik rácsodálkoznak, hogy mitől vagyunk mi ilyen frissek. A hörcsögök frissek, ennyi. Aztán leülünk kajálni egyet, én pedig benyúlok a hátizsákomba és koppanok. Elhagytam a tartalék kajámat – egy tasakban volt – ami az összmennyiség fele, és bár van még nálam, az semmiképpen nem tud kitartani a teljes távon, ami ekkor becslésünk szerint olyan 50 kimi, mi pedig 10-nél járunk. Koccra ki volt minden számolva, hogy a lehető legkevesebb súlyt cipeljem. A csapattagok persze biztosítanak afelől, hogy kisegítenek majd, de ez számomra azért problémás, mert ha egyedül lettem volna, akkor kétséges a teljesítés. Ettől függetlenül megköszönöm és természetesen elfogadom, hiszen ez most épp egy csapatjáték. Bosszant a dolog, kicsit ráül a hangulatomra.
A Nagy-Mána gerincén ereszkedünk le Királyházára, és közben újabb feladatokat pipálunk ki. Azért a tájékozódó képességünkről sokat elárul, hogy az egyik feladat éppen az említett hegy csúcskövének megtalálása, amely a jelzett ösvénytől egy lépésre van, mégis képesek vagyunk elmenni mellette, aztán persze néhány száz méterrel később mehetünk vissza érte. Közben az idő melegedik, ahogy a völgybe érünk. Aztán ránézek a térképemre és egy hirtelen ötlettől vezérelve meglátom Fonottság hegyét, amit nem jelöltünk magunknak, de 200 pontot ér a feladat, így hát el akarjuk kapni. Egy magaslest kell megtalálni, és megszámolni annak lépcsőit, ami Fonottság alatt van, valahol. A mi térképünk ugyan nem jelöli, de a hegyet ismerjük, hát nekiállunk levadászni. Sehol sem találjuk. Megyünk egy nagy kört, és az erdőt egymástól hallótávolságban, különválva fésüljük át. Semmi. Elverünk rá majd’ egy órát. Jelzem a többieknek, hogy bár jó ötletnek tűnt, nem lett az, és engedjük el, mert ennyi időt nem pazarolhatunk el egyetlen feladatra sem, függetlenül attól hogy megoldjuk azt, vagy sem. Kissé csalódottan bandukolunk az aszfaltúton, egészen Király-kútig.
Itt is feladat vár ránk, megoldjuk, és közben ismét kajaszünetet tartunk a kellemes időben. A telefonom már merülőben, úgyhogy nekiállok tölteni, vagyis állnék. Ekkor eszmélek rá, hogy a vésztöltőt kivételesen a tasakba raktam, amit ugye elhagytam valahol. 21 kiminél járunk, így a maradék távot akkor sem bírja ki a telóm, ha mindent lekapcsolok rajta a GPS-en kívül, így hát teljesen kikapcsolom, és csak akkor tervezem bekapcsolni, ha nagyon nem tudnánk, merre van az előre. Závoz felé tartunk, továbbra is műúton. Éget a nap. Árnyék alig. A következő pont, a Bombatölcsér, mi pedig szépen elmegyünk mellette, ahogy kell. Gazsinál és Bálintnál is van papírtérkép, ami nagyon szuper, de ha tudnám használni a telómat, akkor maximum 50 métert tudnánk téveszteni egy ilyen szituban és nem 500-at, mert azonnal jelez nekem. Megfizetünk a hibámért, mert a sok plusz méter a végén még visszaköszönhet. A csapat pedig szemmel láthatóan fárad. Végül megtaláljuk, és célba vesszük a Kámort, ami az utolsó, szívós emelkedőnek ígérkezik.
Előtte még egy újabb magaslest és egy hidat kell meglelni, de egyiket sem találjuk,pedig próbálkozunk. Megint sok időt bukunk ezzel. A magasles lett az aznapi kriptonitunk. A Kámor oldalában aztán egy másik csapat miatt veszünk észre egy kopjafát, amit magunknak nem is jelöltünk. A kérdést egy lány olvassa fel hangosan: „…a kopjafacsúcs formája egy férfire vagy egy nőre emlékeztet?…” Hatalmas csend után Bálint egyértelműsíti a választ, amire nagy nevetés a reakció. Valóban egyértelmű volt, de lehet, hogy csak férfiként. Biztos ponttal a zsebünkben távozunk.
Régóta meg akartam már keresni a Hugó-villát, mely egy sziklamélyedés a hegy oldalában, kissé elrejtve. Természetes bivakhely és most pont feladat is köthető hozzá. Fölötte a szirten még egy hinta is van, amiről egyrészt panoráma, másrészt mélység tárul elénk. Fel nem ülnék rá, de van, aki igen. Pénzásásig hosszasan megyünk dózerúton, ahol bőven van idő átbeszélni a dolgainkat. Aztán Drégelyvár felé fordulunk, hogy elérjük utunk legkeletibb csücskét.
Alig 1 kimire a vár előtt Bálint észreveszi, hogy hiányzik a menetlevél utolsó két oldala, magyarul pont az, amin a kérdések és a válaszok vannak. Mindenki máshogy reagál erre a fordulatra, én viszont nem bírom abbahagyni a röhögést. Vagyunk annyira mákostészták, hogy csak egy kanyart kell visszamenni, és ott hevernek az úton a papírok. Az erődnél sok pontot lehet szerezni és mindegyiket sikeresen meg is oldjuk. Azt hiszem.
Innen már szinte alig van szint előttünk, szóval Sárkány-törés felé indulunk, majd Sisa Pista kalandjait cserkésszük be, és a hasadék mellett ereszkedünk le a Betyár-kútig. Egy hosszan elnyúló, 11 kilométeres aszfalt vagy kavicsos dózerúton haladunk a cél felé. Gyötrelmesen hosszú, még úgyis, hogy közben megtörik a monotonitást a feladatok. Én hajszolom a többieket, hogy lépjünk oda, és daráljuk le, de a gondolatommal egyedül maradok és leszavaznak. Erősen ereszkedik már a nap lefelé, de pont úgy sötétedik, ahogy kezd ritkulni az erdő, így lámpa éppen nem szükséges.
Majdnem teljes sötétségben érünk vissza a bázisra, épp olyanban, mint amikor indultunk. A tábortűz felé vesszük az irányt, kicsit csevegünk, leadjuk a menetlevelet, és még meleg ételt is kapunk. A kondérban ott gőzölög a májgombócos zöldségleves. Isteni. A magammal vitt folyadék utolsó kortyait pedig éppen itt hörpölöm ki az ivózsákból, szóval ki volt számolva rendesen.
Az elhagyott tasakomat végül megtaláltam azon a helyen, ahol hajnalban a térképet elemezgetve jelöltük ki az útvonalat. Utólag be is villant, hogy kivettem a zsákból, de a sötétben elfeledkeztem róla. Nem tudtam távot mérni féltávtól, mivel a telefont lekapcsoltam, de utólagos számolással nagyjából kijött 53-54 kimi és 2150 méter szint is, melyet 15 óra 30 perc alatt nyomtunk le. Sikeresen összeszedtünk 2320 pontot, mely ezúttal a 32. helyre volt elég. Játszottunk egy jót és remélhetőleg a következő eseménynek – ami ősszel lesz – már egy jobb stratégiával vághatunk neki…
